Zenit-wiki
Advertisement

A Se vas, se tűz a Zenit sorozat harmadik kötete.

Se vas se tuz.jpg

Fülszöveg[]

Madeleine Magnusson PhD-s hallgató a göteborgi egyetemen, botanika szakon. Kanada növényvilágát kutatja, rendszeresen fut, egészségesen étkezik – és metálzenét hallgat. Kedvenc együttesének már évek óta minden koncertjére eljár, akár külföldre is. Egyszerű rajongóból azonban váratlanul önjelölt nyomozóvá avanzsál, mikor kiderül, hogy a zenekar dobosa eltűnt, a rendőrség pedig tehetetlen. Az elején maga is csak tapogatózik, de ez annak is köszönhető, hogy korábban sosem szembesült nehezebb nyomozói feladattal, mint mikor mások szobanövényeiből következtetett a tulajdonos személyiségére. Az események kicsúsznak a kezéből, és mire felveszi a fonalat, már egy ősi saga szövegét kell értelmeznie, miközben olyan lényekkel találkozik, akik nem férnek bele természettudományokból építkező világképébe. De szerencsére nincs egyedül: holland barátnője félelmet nem ismerve segíti az úton, és ha így is csüggedne, a zene mindig lelket önt belé. A Se vas, se tűz elkalauzolja a Zenit sorozat olvasóit egy másik országba, látszólag ottani történelemmel és zenével foglalkozik, de aki nyitott szemmel figyel a részletekre, rájöhet, hogy minden mindennel összefügg.

Részlet[]

A nézőtéren néhányan lökdösődni kezdtek, Maddyéket csak a hullám vége érte el, így meg tudták vetni a lábukat. A várakozás elviselhetetlenné fokozódott.
Hirtelen ismét felkapcsolódott egy reflektor, és megjelent a színpad bal oldalán Christian, az Opinn Sjór énekese. A nézősereg kitörő örömmel fogadta, az elemi erejű ordításba ugyanúgy beleremegett a gyomor, mint korábban a dob első ütemébe.
Maddy nem üvöltött velük. Valami nincs rendben. Christian egyedül jött, és nem integetett, hanem türelmesen várta, hogy alábbhagyjon a fülsiketítő hangzavar.
– Egy kis figyelmet kérnék – szólt bele a mikrofonba. Még így is majdnem egy perc kellett, hogy elviselhetővé halkuljon a tömeg. – Sajnos rossz hírt kell közölnöm.
– Tudtam! – kiáltott Maddy, és Nienkére nézett.
Barátnője megpiszkálta az orrpiercingjét, ami nála azt jelentette: kivételesen nem tudja, mit tegyen.
– O-S! – jött a kántálás valahonnan messziről, de ezúttal nem tudott óriássá nőni a hang.
– Az a helyzet – folytatta Christian kis hatásszünet után –, hogy nem tudunk ma zenélni nektek. Lars Ulfson eltűnt.

Advertisement